Post by sid on May 3, 2010 14:01:34 GMT 1
Név: Sid Warhol(egykor Sid Waynmore)
Nem: férfi
Kor: 50
Látszólagos kor: 25
Klán: Brujah
Meggyõzõdés: Kamarilla
Ösvény: A Tisztesség Összhangjának ösvénye
Diszciplínák: Gyorsaság, Jelenlét, Õserõ, Jelenés, Szívósság
Felszerelés: Egy darab katana illetve egy darab Fallkniven A1 Survival kés. Mindkét tárgy kissé kopott, ám rendkívül éles, megközelítõleg 10 éve lehet a birtokában. Mindkét fegyver lopott.
Kinézet: Sid öltözködését tekintve alapvetõen egyszerû, kissé szakadt, ám korántsem igénytelen. Kopott, kék farmerkabátot visel, alatta elnyûtt atlétatrikót. Fekete, szûkített sztreccses farmernadrág és tornacipõ látható lábán. Szegecselt, néhol hiányos öv feszül derekán. A nadrág bal térde lyukas. Arca kissé borostás, markánsak vonásai. Haja fekete, félhosszú és ápolatlan. Nem túl magas és vékony. A hetvenes-nyolcvanas évek punk és hardcore mozgalmának jeleit fedezhetjük fel rajta.
Jellem: Az átlag brujah-kal szemben Sid korántsem kiszámítható. Agressziója pusztán eszköz, és nem lételem. A fölösleges kegyetlenkedéshez túlságosan büszke, szereti a monumentális lángtengert. Frusztrációnak nyoma sincs egyetlen gesztusán sem, nem mutat érzelmeket, ettõl válik kiszámíthatatlanná. Hisz az egyenlõ esélyekben, mind a harcban, mind a vámpírtársadalom esetén. Ezzel ellenben nem hisz a csordaszellemben. Fekete bárány típus. Dühkitörései nincsenek. Kritikusan áll a halandók társadalmához, szereti magas beosztásban dolgozók és karhatalmi szervelek vérével csillapítani szomját. Nyoma sincs benne a tiszteletnek semmi és senki iránt, gyûlöli a hangzatos, túlkultizált beszédeket. Mióta ölelték nem kegyetlenkedik kedvtelésbõl, de ha a szükség úgy hozza, képes valódi mészárlást rendezni. Áldozatait mindig elégeti.
Elõtörténet: Nem sokszor féltem életemben. Talán csak egyszer. Mindegy is, hiszen már soha többet nem fogok. 1960-ban születtem Londonban. Tulajdonképpen semennyit nem éltem itt. Apám már születésem napján meg akart ölni. Ezt nem igazán értem, hisz volt pénze. Ha a "jómódú család" szót használom, talán kissé hamis képet adnék egykori szüleimrõl. Apám olasz származású volt, a Sacra Corona Unita maffia szervezet egykori nagykutyája. Egy balul elsült kokainátvétel miatt Nagy-Britanniáig menekült, itt is nõsült meg. Giorgio Avarazzi-nak hívták, de nevét George Waynmore-ra változtatta. Anyámat és engem még aznap Magyarországra
szállítottak, anyám pedig árvaházba adott, mint nemkívánt terhességbõl született gyermeket Sid Warhol néven. Így angolul nem is beszélek, szinte születésemtõl fogva magyar nyelven szóltak hozzám.
Az árvaházi kölyök kutyaéletét éltem hát. Mindennaposak voltak a verekedések, a megaláztatások, kiraboltuk egymást. Hisz nem volt értékrendünk. Késõbb viszont nem bántam meg, hogy így kellett felnõnöm. Sokan mondják, hogy a zacis kölyköknek már fizetve van a cellájuk is, különösen Pesten. Ezen az áldottnak cseppet sem nevezhetõ úton jártam én is egész életemben. Örök kérdés volt számomra, hogy miért tartanak butának, mikor nem vagyok az? Nem értettem..egyszerûen nem.. Pedig nem nehéz a válasz. A hetvenes évek végén belekeveredtem a szocializmus és a kommunista vezetés elleni punkmozgalomba. Futballmeccsekre jártam, kocsmába és koncertekre. Egyszóval mindenhova, ahol volt esélye annak, hogy verekedés tör ki. Erõszakos ember voltam, és primitív dolgokkal foglalkoztam. Italozásaim következtében gyakran nem értem haza mielõtt elaludtam, pedig az állam egész pofás lakást utalt ki nekem a IX. kerületben. Egyik ilyen italozásom után meglepetésemre még éjszaka volt, mikor kinyitottam a szemem. Egy hosszúhajú ballonkabátos alakra lettem figyelmes, aki felettem állt. Egy lenge mozdulattal belémrúgott. A rúgás nyomán olyan erõvel csapódtam a falnak, hogy egy csapásra kijózanodtam. Nem szólt, nem kérdezett semmit, csak rámvigyorgott. Hasonszõrû lehetett, mint én. Elvettem a húga szûzességét? Elvertem volna a barátait? Láttam már? Ismer? Ismerem? Vagy övé lenne a fegyverbolt, amit tegnap kiraboltunk a srácokkal? Csupa ehhez hasonló kérdés villogott a fejemben. Valljuk be, volt néhány lehetõség, és lett is volna mit meggyónnom. A dzsekimnél fogva felkapott majd a szemembe nézett. Arca fehér volt, mint a frissen meszelt fal. Nem éreztem a lehelletét. Megütöttem, de meg sem rezzent. Mindössze egy mondatot hallatott, hörgõ hangján: "Ha fényt akarsz látni gyújts hát tüzet, mert a nap megöl." Aztán egyszercsak a nyakamba harapott. Az ezt követõ dolgokra nem emlékszem. A következõ emlékem, hogy egyedül vagyok, nagyon fáj mindenem, és félek. Most elõször. Nem volt választásom. Akaratom ellenére ittam a vérébõl. Az a fájdalom...az valami hihetetlen volt. Most adtam elõször igazat azoknak, akik butának tartottak. Azt hittem ismerem a kínt. Ez sem fájt jobban, mint amikor elõször megszúrtak, de ez más volt. Ez nincs belekódolva az emberekbe. Miután alábbhagyott a fájdalom elaludtam. Borzasztó álmok keringtek bennem. Egy raktárépületben találtam magam. Átaludtam az egész napot. Csak egy valamit akartam: Enni. De már nem csillapíthatta kenyér az éhem. Elfeledtem a sör ízét, és türtõztethetetlen erõt éreztem magamban. Kattintottam egyet az öngyújtómon, majd célbavettem a belvárost. Tudtam, éhes vagyok és csak az enyém a budapesti éjszaka.
Nem: férfi
Kor: 50
Látszólagos kor: 25
Klán: Brujah
Meggyõzõdés: Kamarilla
Ösvény: A Tisztesség Összhangjának ösvénye
Diszciplínák: Gyorsaság, Jelenlét, Õserõ, Jelenés, Szívósság
Felszerelés: Egy darab katana illetve egy darab Fallkniven A1 Survival kés. Mindkét tárgy kissé kopott, ám rendkívül éles, megközelítõleg 10 éve lehet a birtokában. Mindkét fegyver lopott.
Kinézet: Sid öltözködését tekintve alapvetõen egyszerû, kissé szakadt, ám korántsem igénytelen. Kopott, kék farmerkabátot visel, alatta elnyûtt atlétatrikót. Fekete, szûkített sztreccses farmernadrág és tornacipõ látható lábán. Szegecselt, néhol hiányos öv feszül derekán. A nadrág bal térde lyukas. Arca kissé borostás, markánsak vonásai. Haja fekete, félhosszú és ápolatlan. Nem túl magas és vékony. A hetvenes-nyolcvanas évek punk és hardcore mozgalmának jeleit fedezhetjük fel rajta.
Jellem: Az átlag brujah-kal szemben Sid korántsem kiszámítható. Agressziója pusztán eszköz, és nem lételem. A fölösleges kegyetlenkedéshez túlságosan büszke, szereti a monumentális lángtengert. Frusztrációnak nyoma sincs egyetlen gesztusán sem, nem mutat érzelmeket, ettõl válik kiszámíthatatlanná. Hisz az egyenlõ esélyekben, mind a harcban, mind a vámpírtársadalom esetén. Ezzel ellenben nem hisz a csordaszellemben. Fekete bárány típus. Dühkitörései nincsenek. Kritikusan áll a halandók társadalmához, szereti magas beosztásban dolgozók és karhatalmi szervelek vérével csillapítani szomját. Nyoma sincs benne a tiszteletnek semmi és senki iránt, gyûlöli a hangzatos, túlkultizált beszédeket. Mióta ölelték nem kegyetlenkedik kedvtelésbõl, de ha a szükség úgy hozza, képes valódi mészárlást rendezni. Áldozatait mindig elégeti.
Elõtörténet: Nem sokszor féltem életemben. Talán csak egyszer. Mindegy is, hiszen már soha többet nem fogok. 1960-ban születtem Londonban. Tulajdonképpen semennyit nem éltem itt. Apám már születésem napján meg akart ölni. Ezt nem igazán értem, hisz volt pénze. Ha a "jómódú család" szót használom, talán kissé hamis képet adnék egykori szüleimrõl. Apám olasz származású volt, a Sacra Corona Unita maffia szervezet egykori nagykutyája. Egy balul elsült kokainátvétel miatt Nagy-Britanniáig menekült, itt is nõsült meg. Giorgio Avarazzi-nak hívták, de nevét George Waynmore-ra változtatta. Anyámat és engem még aznap Magyarországra
szállítottak, anyám pedig árvaházba adott, mint nemkívánt terhességbõl született gyermeket Sid Warhol néven. Így angolul nem is beszélek, szinte születésemtõl fogva magyar nyelven szóltak hozzám.
Az árvaházi kölyök kutyaéletét éltem hát. Mindennaposak voltak a verekedések, a megaláztatások, kiraboltuk egymást. Hisz nem volt értékrendünk. Késõbb viszont nem bántam meg, hogy így kellett felnõnöm. Sokan mondják, hogy a zacis kölyköknek már fizetve van a cellájuk is, különösen Pesten. Ezen az áldottnak cseppet sem nevezhetõ úton jártam én is egész életemben. Örök kérdés volt számomra, hogy miért tartanak butának, mikor nem vagyok az? Nem értettem..egyszerûen nem.. Pedig nem nehéz a válasz. A hetvenes évek végén belekeveredtem a szocializmus és a kommunista vezetés elleni punkmozgalomba. Futballmeccsekre jártam, kocsmába és koncertekre. Egyszóval mindenhova, ahol volt esélye annak, hogy verekedés tör ki. Erõszakos ember voltam, és primitív dolgokkal foglalkoztam. Italozásaim következtében gyakran nem értem haza mielõtt elaludtam, pedig az állam egész pofás lakást utalt ki nekem a IX. kerületben. Egyik ilyen italozásom után meglepetésemre még éjszaka volt, mikor kinyitottam a szemem. Egy hosszúhajú ballonkabátos alakra lettem figyelmes, aki felettem állt. Egy lenge mozdulattal belémrúgott. A rúgás nyomán olyan erõvel csapódtam a falnak, hogy egy csapásra kijózanodtam. Nem szólt, nem kérdezett semmit, csak rámvigyorgott. Hasonszõrû lehetett, mint én. Elvettem a húga szûzességét? Elvertem volna a barátait? Láttam már? Ismer? Ismerem? Vagy övé lenne a fegyverbolt, amit tegnap kiraboltunk a srácokkal? Csupa ehhez hasonló kérdés villogott a fejemben. Valljuk be, volt néhány lehetõség, és lett is volna mit meggyónnom. A dzsekimnél fogva felkapott majd a szemembe nézett. Arca fehér volt, mint a frissen meszelt fal. Nem éreztem a lehelletét. Megütöttem, de meg sem rezzent. Mindössze egy mondatot hallatott, hörgõ hangján: "Ha fényt akarsz látni gyújts hát tüzet, mert a nap megöl." Aztán egyszercsak a nyakamba harapott. Az ezt követõ dolgokra nem emlékszem. A következõ emlékem, hogy egyedül vagyok, nagyon fáj mindenem, és félek. Most elõször. Nem volt választásom. Akaratom ellenére ittam a vérébõl. Az a fájdalom...az valami hihetetlen volt. Most adtam elõször igazat azoknak, akik butának tartottak. Azt hittem ismerem a kínt. Ez sem fájt jobban, mint amikor elõször megszúrtak, de ez más volt. Ez nincs belekódolva az emberekbe. Miután alábbhagyott a fájdalom elaludtam. Borzasztó álmok keringtek bennem. Egy raktárépületben találtam magam. Átaludtam az egész napot. Csak egy valamit akartam: Enni. De már nem csillapíthatta kenyér az éhem. Elfeledtem a sör ízét, és türtõztethetetlen erõt éreztem magamban. Kattintottam egyet az öngyújtómon, majd célbavettem a belvárost. Tudtam, éhes vagyok és csak az enyém a budapesti éjszaka.