Post by Zólyomi András on Nov 10, 2006 21:06:14 GMT 1
Név: Zólyomi András
Nem: Férfi
Kor: 29 év
Látszólagos kor: 23 év
Klán: Lasombra (Antitribu)
Meggyőződés: Kamarilla
Ösvény:Tisztesség Összhangjának (szélsőségesen, sajátosan értelmezve)
Diszciplínák: Árnyjárás, Öserö, Uralom
Felszerelés:
- Fegyverek: Saját, élezett, jó minőségű Katana(japán kard), és egy japán, hajlított tőr, de ez mindig rejtve.
- Ruházat
- Használati tárgyak: Mobiltelefon, és egy laptop a rejtekhelyén.
Kinézet: Jó megjelenésű, jóképű férfi hatását kelti, aki valahol a huszas évei elején járhat. A bőre hullához méltóan természetesen sápadt, hosszú, ezüstszőke haját pedig hol kiengedve, hol hátközépig érő lófarokban hordja: attól függ, hová készül, és céljában a hajviselete mennyire zavarja. Magassága száznyolcvan centiméter körüli, testalkata vékony, ránézésre inkább gyors, mint erős, bár kicsit több van benne fizikailag, mint az elsőre látszana. Öltözködés tekintetében két véglet figyelhető meg nála: fekete vagy fehér, de inkább az előbbi. Öltöny nyakkendő, hosszú fekete kabát... vagy csak egyszerűen ing, és hosszú fekete bőrkabát... ahogy éppen kedve tartja. Ha elegánsnak kell lenni, elegáns, ha kényelmesnek, kényelmes... ha észrevétlennek, akkor pedig szinte teljesen mindegy. Övet szinte mindig hord, hiszen a katanáját valahová kötnie kell... Aztán eltakarja a kabát, vagy meglátják, ez nem az ő problémája - másé, ha van bátorsága kifogásolni. Nem becsüli le a lőfegyvereket sem, bár a használatukat személy szerint megveti: a kard sokkal elegánsabb, ő pedig ad az eleganciára...
Jellem: Átok ide, átok oda, ő köszöni szépen, meg tudta szokni a vámpírlétet. Néha van, hogy a pokolba kívánja, valahová oda, ahova ő is való, néha viszont határozottan tetszik neki. Gyors észjárású figura, a hülye irónikus humorának köszönhetően a nyelve néha majdnem olyan éles, mint a kardpengéje. A feljebbvalóinak megadja a kellő tiszteletet, és tud udvariasan viselkedni, de néha előtör belőle az egoista, és olyankor előfordul, hogy mélyen lenéz egyeseket - mindenesetre jól tudja, mikor kell befognia a száját, és mikor tudja kicsit kiélvezni a helyzetet. A Kamarilla elkötelezett híve, és szinte az ölelés utáni óráktól kezdve a Sabbat ellen nevelték, így annak elveivel nem csak ösztönösen és saját véleménye miatt, de még a környezete miatt is elítéli a módszereit. Nem szokott hozzá a sok hozzá hasonló társaságához, inkább az a magányos farkas típus, bár ha kell, valószinűleg az ármánykodások közt is remekül megállná a helyét. Élete kelet csodálatából mostanra nem sok maradt, egyedül a fegyverét, a katanát tartja igazán tiszteletben, és azon kevesek közé tartozik, akiket még a halál sem gátolt meg abban, hogy a kard útját járja...
Az ösvényét igen érdekesen, sajátosan szemléli, mintha szó szerint kéne venni, és előbb-utóbb kihozza belőle a saját igazát. A főbb dolgokat betartja, de az alapfogalmai mások. Lehet,hogy ami másnak nem ok, az neki már igen... vagy ha nincs ok, akkor kivárja hogy legyen. A becstelenségről is megvan a maga képe, ahogy az igazságról és a hazugságról is... ő mindig igazat mond, csak győzzék kihámozni a szavaiból, és ne dőljenek be a féligazságainak, és a mögöttes tartalomnak. Hogy egyenesen beszél, az egy igen ritka dolog...
Előtörténet: 1977-ben született Budapesten, jómódú, és viszonylag nagy múltú családban. Apja idővel rendesen meggazdagodott, egy japán elektronikai cég egy leányvállalatának a magyarországi igazgatója lett, ő pedig zavartalanul élte teljes gyermekkorát. Jól tanult, éleseszű ifjú volt, és hála apja kapcsolatainak, az európai műveltség és tudományok mellett a keleti kultúrát is jól megismerte. Tizenéves korában már szivesen foglalkozott keleti harcművészetekkel, főleg a kenjutsuval, a kardvívás művészetével, és állítólag szép jövő állt volna előtte ezen a téren, ha nem következik be a tragikus halála és eltűnése...
Huszonhárom évesen, az ezredfordulón hunyt el, természetesen a megszokottól kicsit eltérő módon. Érdekes módon nem is a sabbat, hanem a Kamarilla figyelmét hívta fel, azon belül is egy kis, elenyésző csoportét: a az Antitribu Lasombráét. Egy kézen megszámolható a számuk Budapesten, még vele együtt is: hiszen a kis csoport negyedik tagja lett ő.
Egy furcsa incidens hívta fel a Lasombra figyelmét a huszonkét éves ifjúra, akihez furcsa körülmények között, mondhatni teljesen véletlenül, egy alacsonyabb rangú vámpír hibájából értékes adathordozó került... és amikor ezt két ghoul megpróbálta belőle kiszedni, a két szerencsétlen szolgálót majdhogynem úgy kellett később összerakni.
Életlen fegyverrel, amivel gyakorlásból igyekezett haza, nem fogta vissza a tudását, ésigazából csak a vámpírvér és az ebből fakadó kis természetfeletti erő tartotta össze végül a két gholut... akik talán elbántak volna vele, de a srác egérutat nyert. Először meglepetten figyelték az események eredményét, és könnyedén megtehették volna, hogy azonnal végeznek vele: hiszen ha számítanak az ellenállásra, és esetleg vámpírt küldenek a ghoul
helyett, minden bizonnyal perceken belül vége lett volna, mint a herceg sétabotjának, tekintve, hogy egy halandóért nem kár - a tudásáért azonban igen. Finomabb módszerekkel szerezték vissza a fontos tárgyat, majd figyelni kezdték a halandót... akiről hamar kiderült, hogy őt egyáltalán nem ejtették a fejére, és nem csak a pengéje, de az esze is igen gyorsan és pontosan vág, egyszer pedig még ők is szem elől tévesztették, ha nem is sokáig. Ez, és a fiatalkora körül végzett adatgyűjtés győzte meg végül őket, hogy maguk közé kell emelni a halandót. Egy magasabb rangú hölgyre várt a feladat, hogy magához ölelje, és meg is tette végül a feladatát...
Órákon belül elkapta az első prédáját... beletörődve elfogadta az új létét, és megpróbált minél jobban hasznot húzni belőle. Még azon az éjjelen megtudta a vámpírtársadalom létét, megismerte a legfontosabb szabályokat, majd másnap éjjel Bécsbe küldték... hogy mi célból, nem tudni, de csak évek múltán tért vissza Magyarországra. Mire visszatért, már benne volt a kamarilla ügyeiben, megismerte a vámpírtársadalmat.. és annak ellenére, hogy keletről, talán az ott élő furcsa "vértestvérek" miatt, de lemondott szinte végleg, kardforgató tudását továbbfejlesztette, és veszélyesebb kardvívó, mint valaha. Mostmár az utolsó csepp véréig az éjszaka vadásza: és ez egyelőre nincs ellenére. Hogy mi a terve a kamarillával, nem tudni, de a lényeg, hogy van, aki képes őt féken tartani, ha netán szükség lenne rá...
Nem: Férfi
Kor: 29 év
Látszólagos kor: 23 év
Klán: Lasombra (Antitribu)
Meggyőződés: Kamarilla
Ösvény:Tisztesség Összhangjának (szélsőségesen, sajátosan értelmezve)
Diszciplínák: Árnyjárás, Öserö, Uralom
Felszerelés:
- Fegyverek: Saját, élezett, jó minőségű Katana(japán kard), és egy japán, hajlított tőr, de ez mindig rejtve.
- Ruházat
- Használati tárgyak: Mobiltelefon, és egy laptop a rejtekhelyén.
Kinézet: Jó megjelenésű, jóképű férfi hatását kelti, aki valahol a huszas évei elején járhat. A bőre hullához méltóan természetesen sápadt, hosszú, ezüstszőke haját pedig hol kiengedve, hol hátközépig érő lófarokban hordja: attól függ, hová készül, és céljában a hajviselete mennyire zavarja. Magassága száznyolcvan centiméter körüli, testalkata vékony, ránézésre inkább gyors, mint erős, bár kicsit több van benne fizikailag, mint az elsőre látszana. Öltözködés tekintetében két véglet figyelhető meg nála: fekete vagy fehér, de inkább az előbbi. Öltöny nyakkendő, hosszú fekete kabát... vagy csak egyszerűen ing, és hosszú fekete bőrkabát... ahogy éppen kedve tartja. Ha elegánsnak kell lenni, elegáns, ha kényelmesnek, kényelmes... ha észrevétlennek, akkor pedig szinte teljesen mindegy. Övet szinte mindig hord, hiszen a katanáját valahová kötnie kell... Aztán eltakarja a kabát, vagy meglátják, ez nem az ő problémája - másé, ha van bátorsága kifogásolni. Nem becsüli le a lőfegyvereket sem, bár a használatukat személy szerint megveti: a kard sokkal elegánsabb, ő pedig ad az eleganciára...
Jellem: Átok ide, átok oda, ő köszöni szépen, meg tudta szokni a vámpírlétet. Néha van, hogy a pokolba kívánja, valahová oda, ahova ő is való, néha viszont határozottan tetszik neki. Gyors észjárású figura, a hülye irónikus humorának köszönhetően a nyelve néha majdnem olyan éles, mint a kardpengéje. A feljebbvalóinak megadja a kellő tiszteletet, és tud udvariasan viselkedni, de néha előtör belőle az egoista, és olyankor előfordul, hogy mélyen lenéz egyeseket - mindenesetre jól tudja, mikor kell befognia a száját, és mikor tudja kicsit kiélvezni a helyzetet. A Kamarilla elkötelezett híve, és szinte az ölelés utáni óráktól kezdve a Sabbat ellen nevelték, így annak elveivel nem csak ösztönösen és saját véleménye miatt, de még a környezete miatt is elítéli a módszereit. Nem szokott hozzá a sok hozzá hasonló társaságához, inkább az a magányos farkas típus, bár ha kell, valószinűleg az ármánykodások közt is remekül megállná a helyét. Élete kelet csodálatából mostanra nem sok maradt, egyedül a fegyverét, a katanát tartja igazán tiszteletben, és azon kevesek közé tartozik, akiket még a halál sem gátolt meg abban, hogy a kard útját járja...
Az ösvényét igen érdekesen, sajátosan szemléli, mintha szó szerint kéne venni, és előbb-utóbb kihozza belőle a saját igazát. A főbb dolgokat betartja, de az alapfogalmai mások. Lehet,hogy ami másnak nem ok, az neki már igen... vagy ha nincs ok, akkor kivárja hogy legyen. A becstelenségről is megvan a maga képe, ahogy az igazságról és a hazugságról is... ő mindig igazat mond, csak győzzék kihámozni a szavaiból, és ne dőljenek be a féligazságainak, és a mögöttes tartalomnak. Hogy egyenesen beszél, az egy igen ritka dolog...
Előtörténet: 1977-ben született Budapesten, jómódú, és viszonylag nagy múltú családban. Apja idővel rendesen meggazdagodott, egy japán elektronikai cég egy leányvállalatának a magyarországi igazgatója lett, ő pedig zavartalanul élte teljes gyermekkorát. Jól tanult, éleseszű ifjú volt, és hála apja kapcsolatainak, az európai műveltség és tudományok mellett a keleti kultúrát is jól megismerte. Tizenéves korában már szivesen foglalkozott keleti harcművészetekkel, főleg a kenjutsuval, a kardvívás művészetével, és állítólag szép jövő állt volna előtte ezen a téren, ha nem következik be a tragikus halála és eltűnése...
Huszonhárom évesen, az ezredfordulón hunyt el, természetesen a megszokottól kicsit eltérő módon. Érdekes módon nem is a sabbat, hanem a Kamarilla figyelmét hívta fel, azon belül is egy kis, elenyésző csoportét: a az Antitribu Lasombráét. Egy kézen megszámolható a számuk Budapesten, még vele együtt is: hiszen a kis csoport negyedik tagja lett ő.
Egy furcsa incidens hívta fel a Lasombra figyelmét a huszonkét éves ifjúra, akihez furcsa körülmények között, mondhatni teljesen véletlenül, egy alacsonyabb rangú vámpír hibájából értékes adathordozó került... és amikor ezt két ghoul megpróbálta belőle kiszedni, a két szerencsétlen szolgálót majdhogynem úgy kellett később összerakni.
Életlen fegyverrel, amivel gyakorlásból igyekezett haza, nem fogta vissza a tudását, ésigazából csak a vámpírvér és az ebből fakadó kis természetfeletti erő tartotta össze végül a két gholut... akik talán elbántak volna vele, de a srác egérutat nyert. Először meglepetten figyelték az események eredményét, és könnyedén megtehették volna, hogy azonnal végeznek vele: hiszen ha számítanak az ellenállásra, és esetleg vámpírt küldenek a ghoul
helyett, minden bizonnyal perceken belül vége lett volna, mint a herceg sétabotjának, tekintve, hogy egy halandóért nem kár - a tudásáért azonban igen. Finomabb módszerekkel szerezték vissza a fontos tárgyat, majd figyelni kezdték a halandót... akiről hamar kiderült, hogy őt egyáltalán nem ejtették a fejére, és nem csak a pengéje, de az esze is igen gyorsan és pontosan vág, egyszer pedig még ők is szem elől tévesztették, ha nem is sokáig. Ez, és a fiatalkora körül végzett adatgyűjtés győzte meg végül őket, hogy maguk közé kell emelni a halandót. Egy magasabb rangú hölgyre várt a feladat, hogy magához ölelje, és meg is tette végül a feladatát...
Órákon belül elkapta az első prédáját... beletörődve elfogadta az új létét, és megpróbált minél jobban hasznot húzni belőle. Még azon az éjjelen megtudta a vámpírtársadalom létét, megismerte a legfontosabb szabályokat, majd másnap éjjel Bécsbe küldték... hogy mi célból, nem tudni, de csak évek múltán tért vissza Magyarországra. Mire visszatért, már benne volt a kamarilla ügyeiben, megismerte a vámpírtársadalmat.. és annak ellenére, hogy keletről, talán az ott élő furcsa "vértestvérek" miatt, de lemondott szinte végleg, kardforgató tudását továbbfejlesztette, és veszélyesebb kardvívó, mint valaha. Mostmár az utolsó csepp véréig az éjszaka vadásza: és ez egyelőre nincs ellenére. Hogy mi a terve a kamarillával, nem tudni, de a lényeg, hogy van, aki képes őt féken tartani, ha netán szükség lenne rá...
