Vladimir Rothar lakása

[Vladimir Rothar]

Kellemesen lágy szellő suhant az éjszakai sötétbe burkolózó háztetőkön, néha bele-bele kapva Vladimir hosszú hajába. A vámpírt láthatóan nem zavarta, miközben a peremen ült, a lába a semmi felett. Kezében még mindig a kamerát tartotta, amelyért feljött. A Nap már órák óta lement, a felvételt is leállította, de nem tudott elszakadni a látványtól. Hol a horizontot kémlelte, hol pedig a csillagképeket nézte. Bambulásából végül az utcákon kóborló macskák rázták fel. Nyávogásuk betöltötte a környéket, de Rotharon kívül más nem hallotta olyan élesen őket. Felkelt, majd visszament az épület belsejébe. A tetőtér ellopott kulcsait elrejtette, hogy ha bármi is történne, ne derüljön ki, mit csinál éjszakánként. A panel többi lakója így is különcnek tartotta a férfit. Kivette a videókamerából a kazettát, majd berakta a lejátszóba. A világítástól teljesen elzárt kis helyiséget betöltötte a lemenő nap narancssárgás fénye. A vámpír számára megszűnt létezni a világ, csak a nap és annak minden szépsége látszott.

[Madeleine Mayfair]

Eközben egy fiatal lány magányosan sétált a sötét utcán. Nem szerette a tömegközlekedést, ezért általában gyalog járt. Autójáról szokás szerint elfelejtkezett, de nem is bánta. Gyönyörû tiszta volt az ég, friss volt a levegõ, jó érzés volt a csöndben sétálnia, mégha egyedül volt is, az nem zavarta a legkevésbé sem.
Madeleine gyakran szeretett éjszakákat elkóborolni Budapesten - nem egyszer volt olyan, hogy a hajnal nem otthon érte, hanem egy ideiglenes menedéket keresett: nyaraló emberek házait, vagy csupán kihalt, üres lebontásra váró kis házacskákat. Szerette ezeket a házakat, mert ezek nagyon régi titkokat súgtak neki, szinte képeskönyvként mutatva az ott éltek minden szokását. Egy ott felejtett játékbaba, egy eltörött képkeret mind-mind mesélnek neki.
Kezét hosszú kabátja zsebébe rejtve csöndesen lépkedett az utcán, mélyen beszívva az éjszaka illatát. Hosszú vörös haját lágyan lengette a szél, miközben megállt egy percre, hogy az eget kémlelje. Szemével hosszan követett egy repülõt, amit az emberek valószínûleg nem vettek volna észre, olyan magasan volt. Eltûnõdött azon, hogy milyen gyorsan fejlõdik a világ. Csodálta a legújabb elektronikus kütyüket, az internet valósággal elvarázsolta. Szerencsére a sok ember ismerõse között gyorsan hozzászokott ezekhez a dolgokhoz.
Mindezek ellenére a legnagyobb szerelme a táj maradt. Egy kis parkban órákat el tud üldögélni, hogy egyetlen darab jázmint nézzen, vagy csak üljön, és hallgassa a madarakat. A parkokban mindig talált valamit, ami magával ragadta. Sokszor nézi az ölelkezõ párocskákat a padokon, és fájó szívvel gondol vissza az elsõ szerelmére, akivel örök szerelmet esküdtek egymásnak, de aztán Madeleine-nek el kellett hagynia. Nem bírt el a halhatatlansággal, félt önmagától. Eleinte próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de egyik este azon kapta magát, hogy a vérét akarja venni szerelmének. Itt telt be nála a pohár, és elmenekült, hosszú évekig tartó kóborlásra kárhoztatva önmagát. Mostanra megállapodott, beilleszkedett a társadalomba, mindenki kedves és közvetlen fiatal lánynak ismeri, aki a szüleit tragikus körülmények között veszítette el.
Az álmodozásból egy mellette elsuhanó autó zaja riasztotta fel.
-Hát persze, megint elkalandoztam. - súgta magának mosolyogva, és ment tovább az éjszakában.

[Vladimir Rothar]

A felvétel szépen lassan a végére ért, a szobát már nem a lemenő nap színe töltötte be, hanem az éjszaka sötétkékje. A kép végül megremegett, Vladimir ekkora emelte fel, hogy kikapcsolja, aztán már csak a fekete és fehér csíkok cikáztak a TV képernyőjén.

A vámpír feláltt, majd a videóhoz érve letérdelt. Kivette a kazettát és visszahelyezte a kamerába. Nem volt eléggé gyönyörű a felvétel ahhoz, hogy megmaradjon. Előkereste a kulcsot, visszaosont a tetőre, hogy rögzítse a berendezést. A horizont már egy árnyalattal világosabb volt, mint az ég többi része. Rothar megnyomta a felvétel gombot, aztán otthagyta egészen estig. Ma a napfelkeltére volt kíváncsi, nem lesz hely a naplementére.

Miután visszaért a lakásba, ismét a videónál kötött ki. Sápatag ujjait végighordozta a kazettákon, majd megtalálta amit keresett. Berakta, aztán ezt is nézni kezdte.

[Vladimir Rothar]

A négy órányi felvétel hamar lejárt, Vladimir pedig üres tekintettel nézte a fekete-fehér képernyőt. Végül megemberelte magát és felkelt a foteljéből. Visszarakta a kazettát a helyére, majd az egyik bedeszkázott ablak mellé lépett. Néhány léc között a napsugarak találtak elég helyet ahhoz, hogy a szobába érjenek. A porszemek megcsillantak a délutáni napfényben. Rothar kinyújtott a karját, tenyerét pont érte a fény. Érezte amint ősi ellensége, mégis csodálatának tárgya lassan égetni kezdi a bőrét. Már kezdett feketévé válni, a szobát pedig az égett hús szaga töltötte be, mire visszahúzta.

Ezután a fürdőszobába vezette az útja. Jó forró vizet engedett, levetkőzött, majd belefeküdt. Kényelmesen pihent benne egy hosszú órán keresztül. Ilyenkor a sötét valója nem tudatosult benne, örökre elveszett ártatlanságának álcája nyugtatta elméjét. Mikor végre kikecmergett a kádból, leengedte a vizet, aztán felvette a hálóruháját. Odalépett a három zárral lezárt kis szoba ajtajához. Emögött tartott egy koporsót, melyet már vagy öt-hat éve lopott el egy temetkezési vállalattól. A tulajdonosok biztosan nagyon elcsodálkoztak, hogy ki lopna pont egy koporsót. Visszagondolt a betörésre. Elvégre egy vámpírnak sokkal könnyebb, a kamera nem veszi fel, de még a hőfigyelő rendszer sem jelez semmit. A teste halott, szobahőmérsékletű. Ezen a kifejezésen mindig elmosolyodott. Befedküt koporsójába, hogy átaludja a nappalt.

Este éhesen ébredt, tudta, ma már csillapítania kell a szomját, ha nem akar nagyon legyengülni.

[Madeleine Mayfair]

Eközben pár utcával arrébb Madeleine felébredt ideiglenes menedékhelyén, és elhatározta, hogy ma éjjel újabb áldozatot fog keresni. Fital, 18 év körüli fiúk mindenhol vannak, akik egy kis szex reményében bármilyen szép lánnyal elmennek bárhová, ezt Madeleine szerette kihasználni. Szeretett napokig elszórakozni egy halandóval, ilyenkor kicsit újra embernek érezte magát.
Keresésének a Városligetet választotta: ott mindig sok fiatal lézeng. Kisebb-nagyobb csoportokban odamennek egy-egy buli után piálni. Tökéletes célpontok egy szórakozni vágyó vámpír számára.
Madeleine kilépett a házból, megigazította kabátját, hátrasimította a haját, majd mosolyogva indult el célja felé.

[Vladimir Rothar]

Vladimir megkereste a ruháját, amit az ilyen kiruccanásokra viselt. Pólót a tetőre tett látogatások alkalmával általában nem vett fel, megelégedett hosszú kabátjával, amit a modern kor köpenyének tekintett. Az a szőke kis önjelölt rokker gyerek, akiről a tél kellős közepén szedte le éjszaka, valószínűleg még aznap este megfagyott. Mindig mosolygott, mikor a teljesen feketébe öltözött halandókra gondolt. A nagy világfájdalmuk...ők nevezik magukat a sötétség gyermekeinek, egyszerűen csak nevetséges. Látott már olyanokat, akik szánt szándékkal kerestek vámpírokat, hogy őket is azzá tegyék. A legtöbbjük aztán meg is bánta, mikor felfedezte az árnyoldalát. Egyesek még öngyilkosok is lettek. Volt aki stílszerűen megvárta a napfényt, hogy hamuvá porladjon, másik valahogy lemetszették a fejüket a nyakukról. Az emberek igen találékonyak tudnak lenni, ha a saját kivégzésükről van szó.

Miután sikerült emberien felöltöznie, összegyűjtötte a fontos kulcsokat, aztán elindult vadászni. Már hajnali egy óra felé járt az idő, de nagyon sok ember járt még ilyenkor is az utcákon. Úgy döntött egy ideig csak szemléli a lehetséges jelölteket, hátha akad valami igazi ínyencség. Aztán félórányi vizslatás után megpillantotta amire oly régóta vágyott. Egy igazi különlegesség. Rotharnak fogalma sem volt, hogy ilyenkor miért bóklászik egy fiatal lány egyedül az utcákon, de úgy döntött nem szalasztja el a lehetőséget, rögtön a nyomába eredet. Az egyik ház mellett aztán felzárkózott mögé. Egy gyors mozdulattal átölelte a lányt, a száját is befogva. Egy pillanattal később már be is rántotta egy beugró részbe, ahova nem láthatott be senki. Mielőtt a vámpír hozzálátott volna szomja csillapításához, még elidőzött a lány finom bőrén. Vladimirnak sosem volt dolga nővel, valahogy így hozta az élete. Korán vámpírrá vált, akkor pedig már nem érdekelte a dolog. Most valahogy mégis kedve támadt hozzá. Aztán gyorsan el is vetette a gondolatot. Félrehajtotta a lány fejét, majd fogát a nyakába mélyesztette. Az első cseppek szinte a mennyekig emelték a vámpírt. Nem csak, hogy egy gyönyörű fiatal lány vérét kapta, de a lány még tiszta volt. Rothar az idejét sem tudta mikor ízlelt utoljára ilyet. Alig akarta abbahagynia, mielőtt a lány meghal. Valahogy mégis sikerült elszakadnia a nyaktól, áldozata pedig elájult a vérveszteség következtében.

Vladimir előkereste a lány személyijét - milyen hasznos kis kártya - amin ott díszelgett minden adat, többek között a lakcím. Szerencsére nem volt messze. A férfi felkapta a könnyű lányt, majd az árnyak között suhanva haladt vele a cím felé. Senki sem látta vagy hallotta őket, az éj leple a széllel eltakarta a jelenlétüket. Kölcsönvette áldozata kulcscsomóját, majd hüvelykujját a kapu zárjához szorított. Ezután végigsimította a kulcsok végeit, hogy meglelje a megfelelőt. A házban a lépcsőkön ment fel, egészen a tizedik emeletig, aminek Rothar nagyon örült. Mikor kinyitotta a lakás ajtaját, feszülten figyelt, hogy van-e még ébren valaki. Szerencsére a lány szülei már aludtak. Vladimir bezárta maga mögött az ajtókat és megkereste a lány szobáját. Elhelyezte őt az ágyon, majd eljátszadozott a gondolattal, hogy szigorúan a feltűnés elkerülése végett átöltöztesse a lányt. Ehelyett inkább kinyitotta az ablakát, majd felállt a párkányra, aztán belekapaszkodott az erkélybe. Egy percbe sem telt bele, már messze járt. Egyelőre az utcákat rótta, teljesen felfrissülve.

[Vladimir Rothar]

Rothar miután elunta a sétálgatást, egy közeli padra ült le, karjait kényelmesen kiterjesztve az egész háttámlára. Figyelte azt a kevés életet, amit a X. kerület kínált neki éjszaka. Nagyon kevés ember ment egyedül, elképzelni sem tudta, hogy hajnali 3-kor ki megy iskolatáskával a hátán. A nyár már véget ért, beköszöntött az ősz, így a hajnali napfelkelte sem tűnt már olyan közelinek. Mégis végül úgy döntött, hogy hazamegy. Elrendezte a videókamerás manővert újra, aztán befeküdt a koporsójába.
Délután egy telefon ébresztette belőle. Bosszús arccal kelt fel és lépett a készülékhez. Csak felvette, de nem szólt bele. A túloldalról is csak egy rövid üzenet érkezett. Vladimir nem válaszolt rá, csak letette a kagylót. Visszafeküdt aludni, aztán amint leszállt az este, elindult.