A Budai vár (hercegi palota)

[Dessefy Bertram]

A vár napközben sokat látogatott hely, éjszaka nem sokan járnak erre. És csak kevesen juthatnak be a vár területére. Így ez a legtökéletesebb, hogy Dessefy Bertram fogadja a vámpírtársadalom tagjait. Minden neki bemutatott vértestvér ismer egy jelszót, melynek hatására a kapuõrök elvezetik az illetõt Dessefy Bertram dolgozószobájába.

[Dessefy Bertram]

Dessefy a dolgozószobájában állt egy festmény előtt. Fekete öltönyt viselt, kezében hosszú, fekete sétapálca, melynek vége egy farkasfejet mintázott.

[Endkrol Freczko]

*Elértkezett az este. Endkrol megindult az I. kerülethez. Egykori apja beszélt erről a helyről, de nem vitte még be soha. Tudomása és a hang szerint ő itt Budapest hercege. Nem érti, miért is kell idejönni, viszont a hangnak sosem bírt ellentmondani. Igen. Ennek a hatására kecmergett ki és hagyta ott azt az érdekesnek indult veszekedést, amit egy házaspár szokott mindig kirobbantani. Miért mindig akkor kell mennie, mikor végre most következne a verés és sírás kedves összhangja?
Ostoba hang...sosem hagy szórakoznigondolta Endkrol,ahogy lassan de biztosan megérkezett a palotához. Elindult a bejárathoz, közben tekintetével végig fürkészte az esetleges támadásokat.Ha nem jön semmi közbe,akkor benyit.*

[Dessefy Bertram]

A palota kapujában két fegyveres biztonsági őr állt. Ahogy közelebb léptél, az egyik megindult feléd, és feltartóztatott.
- Elnézést uram, a palota zárva van. Ha az éjszakai ügyelet miatt jött, meg kell adnia a belépőjelszót. Amennyiben ezt nem teszi, kérem távozzon. - hadarja az alak.

[Endkrol Freczko]

*Endkrol megtorpan. Egy szemében kommunista alak felé jön és valamilyen értelmetlen belépési jelszórol beszél. A düh kezd látszani fiatal arcán, szeme vörösessé vál. Szája vicsorra húzódik, szeme az őr szemébe fúródik.
-Ki vagy te, csak úgy megmondod nekem, hogy mit csináljak - mondta, közben mintha egy békát nyelt volna, úgy köpte volna ki a szavakkal együtt, majd egy kisebb nyugalmat erőltetett magára és egy gonosz vigyor ült ki orcájára - jelszó kell neked? Mit szólnál ehhez, komcsi - mondta,majd középsőujját szinte az őr képébe vágta, közben tisztán és érthetően jelentette ki - Heil Hitler! Megfelel, te kis pondró.
A szíve mélyén érezte, nem ezt kellet volna mondania, de gyűlölete mindent elvakít, ami jó. Bár az élete már csak ebből állt, mindenhol az egykori elnyomókat látta, akikkel harcolt és akik miatt azzá vált, ami. Lélek nélküli hulla.

[Dessefy Bertram]

- Uram, kérem távozzon. - mondta a fickó hivatalos hangnemben, és kattant egyet a kezében a gépfegyver. - Nem akarjuk önt bántani, de ha nem enged, muszáj lesz!

[Morna Morrison]

A sötét, kihalt utcákról érkezik egy karcsú árny. Bordó kabátja denvérszárnyként libeg formás vádlija körül, de a fekete koktélruha, amit alatta hord, elég megviseltnek tűnik, fél pántja leszakadt, a nő csípője körül kicsit elcsúszott, bizarr fodrokat vetve. Az általában lenyűgözően szép arc most réveteg, zavarodott kifejezést ölt, szemei a semmibe merednek.
Odalép az egyik biztonsági őrhöz, a fegyverrel mit sem törődve belekarol, szinte fájón szorítja a karját és tébolyult tekintettel súgja, egészen közel hajolva a férfi arcához.
-A Herceg... Kell... vele... a Herceg... -hirtelen hisztérikus kacagásban tör ki.
A többiekkel nem törődik, minden gondolata a bejutás körül forog...

[Endkrol Freczko]

*Endkrol keze remegett az idegességtől. Hogy merészel egy egyszerű kis pondró fenyegetőzni? Nem tűrte tovább, keze hirtelen a zsebeihez nyúlt, hogy elővegye két legjobb barátját, mikor egy nő lépdelt elő a sötétből. Szép volt. Őrületen szép. Túlvilági "életét" nem féltve elkapta az egyik őr karját, és kérlelte bejutását. Hibbantak ezek mind...Hibbant kommunisták Visszhangzottak a jól ismert szavak az ifjú vámpír elméjében. Hibbantak, de ez a nő... Nem tudta, mit érezzne ilyenkor emberként... Nehéz volt. Üres volt minden, csak a fejében cikázó gondolatok maradtak. Egy test, amiben minden kiveszett, a gyűlöleten kívül. Igen... Nála örökkön örökké tartott a gyűlölet, ép elméjűségét félretéve élte napjait. Remegett. A kacaj, mit a nő hallatott, saját halhatatlan vérét felpezsdítette. Pupillája hirtelen szűkült össze. Elképesztő gyorsasággal kapta elő első pisztoját ballonkabátja rejtekéből és azt arra az őrre fogta, akin nem a nő csimpaszkodott.
-Mondj búcsút...Rühes kommunista*ennyit mondott még utoljára és
szinte pontatlanul lőtte ki az első hét golyót.

[Dessefy Bertram]

Az õr holtan esik össze, a másik fegyverét Endkrolra emeli, mikor egy hûvös, rideg hang egy szót mond.
- Le a fegyverrel. - a herceg kilépdel a félhomályból, mely eddig rejtette, és két vendégére pillant, majd a halott biztonsági õrre.
- Jajj barátom... Kellett lelõni? Most körülményesen el kell simítani az ügyet... Na mindegy... A nevem Dessefy Bertram, és mint gondolom tudják, én vagyok az önök társadalmának... Öhhmm... Vezetõje. Ahogy önöket elnézem, abban a varázsban részesülhettek, hogy a Malkáv klán soraiban tisztelhetek kettõt önök közül. - Mondja, majd elindul az árnyak között. - Kérem kövessenek...

[Morna Morrison]

Ahogy feltűnik a Herceg és szavai eljutnak Morna hasadozott tudatáig, az arca megdöbbentő hirtelenséggel simul el, megigazíítja ruháját és körülnéz, mint aki álmából ébredt. Egy kedves, szinte anyaian megértő mosollyal nyugtázza a még füstölgő pisztolycsövet és az őr holttestét, majd klántársa szemébe néz, félrebillenti a fejét, aztán szó nélkül sarkon fordul és követi a Herceget. Komoly erőfeszítésekbe kerül, hogy Wanda véleménye Bertalan úr stílusáról ki ne csússzon a száján...

[Endkrol Freczko]

*Endkrol pupillái úgy szűköltek össze, ahogy az őr holt teste összerogy. Még nem is kellett előnie a második pisztolyában lévő töltényeket. Ez olyan vérpezsdítő érzés volt. Szagatottan szedte a levegőt és már puffantotta volna le a többi kellemetlenkedőt, mire egy alak lépdelt ki a homályból, ki rendre utasította az éppen lövésre készen álló strázsát. Endkrol szeme viszavette a normálisnak mondható, mélabús ábrázatát, melyel az éppen érkező alakra szegezte. Ismerős volt neki, viszont nem túlzottan ép elméje már nem tudta felidézni a régen látott ismerősöket. Szemébe csak még egy kommunista jelent meg, ki feltűnően adott viseletére. Nem is rendítette meg elvtársa halála. Biztos valami renegát lehetett, de a hang eligazította, hogy ki is az az alak...Ő maga Budapest vámpír társadalmának a hercege. A malkáv ifjú szemében nem, tűnt annak. Akkor nem ellenség, de nem mert bízni már senkibe se. A nő, ki egy pillantást vetett Endkrolla, követte újdonsült vendéglátójukat. A fiatal Malkáv még egy utolsó pillantást vetett a halott, illetve az élő, dühös őrre. Arcán egy halovány mosoly jelnet meg, ahogy indult a herceg után. Alig halhatóan, őrült tekintettel szólott az őrhöz.
- Ne aggódj...Te is sorra kerülsz - jött a korántsem kedves válasz. Egy ideig még fegyverrel a kezében lépdelt előre, viszont közvetlen az ajtónál ballonkabátja zsebébe süllyesztette fegyvereit a kezével.

[Dessefy Bertram]

Ahogy a herceg végigsétált a vár épülete mellett, ujjaival megérintette a bokrok zöld leveleit. Végül elértetek egy egyenes falszakaszhoz. Sehol egy ajtó, sehol egy ablak, csak egyetlen egy címer díszítette a kopár falrészt. Dessefy Bertram megemelte kezét, és lehelletfinoman megérintette a címert, mire a falban titkos ajtó nyílt ki.
- Tudják... Mikor a kastélyt építették, rengeteg titkos járatot építettek bele... Van, amelyekről még maguk az uralkodók sem tudtak. Ez például egy ilyen járat... Egy föld alatti terembe vezet, amit csak mi, vámpírok ismerünk manapság. Ez az én fogadótermem, ha úgy tetszik... - mondta a herceg, majd lelépdelt egy hosszú lépcsősoron.

[Morna Morrison]

-Ügyes, egész ügyes...-motyogja maga elé, de ekkor hirtelen megborzong és összegörnyed egy kicsit, mikor felegyenesedik, valahogy egész más a tartása mint eddig.
-Még 'ogy ügyesh? Én egy ilyen egéhlukba be nem teszem a lábam.-mondja arrogáns, császárnői hanghordozással. Fejét magasan felszegi, karbafont kézzel megáll, toppant egyet és nem mozdul. Egy darabig. Utána olyan, mintha valaki erőnek erejével nyomná le a fejét, miíg végül teljesen meg nem hajol.
-Márpedig be fogunk menni. -sziszegi Morna a normális hangján, de jö rá a raccsoló válsz is
-Máhpedig nem!
De végül a nő felegyenesedik, megigazítja a haját és kedvesen rámosolyog a két férfire.
-Elnézést ezért az apró közjátékért, mehetünk...

[Endkrol Freczko]

*Endkrol a maga élettől elment kedvű ábrázatával figyelte, ahogy a nő küzd...Nos magával. Malkáv vérű ez nem vitás, bár furcsának találja, hogy a nagy kommün alatt malkáv vámpírok is vannak. Talán szintén egy renegát. Lassan tekintetét végigpillantja a malkáv lány alakján...Szeme csillog az őrülettől. Tetszik neki. Bambán nézi domborulatait a nőnek, közben egy egész érdekes somoly fut át arcán...Már nem is emékszik, mit érzett ilyenkor. Eddig sosem volt ilyen helyzetben. Ez megint csak dühítette. Nem értette. Szíve már rég nem dobogott senkiért így fel nem tudta fogni, mit is érzett már egy jó ideje. Fiatal korában volt egy pár kapcsolata, de azok nagyon is futóak. Fiatal volt még és teste is fiatalnak néz ki, bár gondolkodása már nem áll semmiből. Ha valaki a gondolatatokat tudna olvasni, akkor nem találna semmit eme fiatal vámpír fejébe, csak haragott és egy elkorcsosult tudatalattit, ami már ösztöneinek él. Túlságosan is fltűnően nézte a leányzó kebleit egy jóideje, viszont már belülről figyelmeztették, hogy ideje indulni. Még egy ideig Endkrol bambán tekintet, viszont fejét amilyen gyorsan csak tudta, a lejárat felé kapta.*
-Menjünk - mondta alig hallhatóan, rekedtes hangon, majd elindult a titkos járat felé.
//Huh, bosika újra, hogy ilyen lassanként tudok reagolni...El kellett intéznem egy-két ügyet, nameg hamarosan vége a szünetnek...//

[Dessefy Bertram]

A lépcső egy hatalmas terembe vezet, melynek közepén egy íróasztal áll. Az asztal mellett egy méretes figura, hosszú ballonkabátban, fekete hajjal és barna szemekkel. Bőre hófehér, már már szellemszerű, övén egy kézi lőfegyver, és egy kard lóg. Felismeritek benne a város Ostorozóját. A herceg, ahogy közeledik az asztalhoz, megszólal.
- Most elmehetsz, Tüske, nincs most szükségem rád... - mondja a Ventrue, mintha a méretes alak csak egy egyszerű szolga lenne. A férfi ezzel elindul egy hátsó ajtó felé. A herceg leül a székbe, majd rátok pillant.
- Mint tudják, csak nemrég kerültem... Khmm... A hercegi székbe, így fenntartom magamnak a jogot, hogy elvárjam, minden egyes vértestvér a városban bemutatkozzon nekem itt. Azt hiszem az önök érkezése még nem ennek köszönhető, ám akkor várom a bemutatkozásukat, s hogy mióta vannak a városban. - Mondja Dessefy kimérten, közben int a négy szék felé, ami az asztal túloldalán található, hogy üljetek le.

[Morna Morrison]

Követi a herceget és valami kellemetlen bizsergés piszkálja a takóját, mintha valaki figyelné... Körbenéz, és észreveszi, hogy ifjú klántársa épp keblei tanulmányozásába mélyedt bele. Többen tiltakoznak onnan belülről, bíztatva a magszemélyiséget különböző szankciók alkalmazására a szemkikaparástól az egyszerű felképelésen keresztül a rituális gyilkosságig széles a skála, de Morna csak elmosolyodik és megigazítja csinos kis koktélruháját.
A Herceg utasításait tudomásul veszi, mégis... meginog egy pillanatra, arckifejezése teljesen megváltozik, közelebb lép a Ventruehoz, ártatlan mosollyal végigsimít a férfi arcán és csillogó szemekkel mondja neki
- Morrigan hollója ott ül a válladon... Hát nem csodálatos? A holló olyan csodálatos... fekete...
Hirtelen három egymásutáni "roham" rántja görcsbe a lány formás testét, ezekután liheg egy sort, mint aki most fejezte be a marathoni futást, összeszedi magát és bocsánatkérő arckifejezéssel elhátrál a Hercegtől.
-Gyenge vagyok... -suttogja magának, majd felnéz a valószínűleg meglepett Ventruera.- Ne aggódjon uram, az ha Sybilla a halál istennőjét látja, az nem jelent semmit... -próbál menyugtató hangon megszólalni, de ez nem igazán sikerül neki. Megköszörüli a torkát és igyekszik terelni a témát.
- Tehát bemutatkozás... Kb. négy éve vagyunk az országban, általában nem zavarunk sok vizet, békésen elzenélgetünk a nyájammal, igazán ügyes kisgyerekek azok a halandók, öröm velük lenni, csábítóan emberi az összes... -az arca teljesen átszellemült - Nem akarom ghoullá tenni őket, így tökéletesek, ahogy vannak, a maguk mulandóságával, gyarlóságával... Szóval általában nem jelentünk vetélytársat a többi vámpírnak, bár igaz, hogy megesik néha, hogy valamelyikünk megkíván egy kis változatosságot...
A politika nem érdekel, sem az embereké, sem a magunkfajtáké, eljöttem, mert Sybilla el akart jönni és rettenetesen irritáló volt a kesergése -ekkor a nő egyik keze hirtelen megragadja a másikat, élesre manikűrözött körmei a saját húsába mélyednek.- Hagyd abba teeeee... -sziszegi a Malkáv eddig még nem tapasztalt hangnemben, mire a kéz lehull a másikról.
-Nézzék el uraim ezeket az apróságokat, túl sokan vagyunk... -pillant bocsánatkérően a két férfire, majd folytatja- Tehát eljöttünk, de nem nagyon érdekel minket a -ismét az előbbi hang- a mocskos Ventrue bürokrácia.
Szemében pusztító tűz ég, körmeit előreszegezve nekiugrik a Hercegnek, de a mozdulat közepén megmerevedik és szemmel láthatólag minden erejével küzd. Morna és Wanda harca nem tart sokáig, de annál hevesebb, végül a nő a földre zuhan és megtörten motyogja:
-Pipaszünet... -azzal elterül, lecsukja a szemét és békés szuszogásából arra lehet következtetni, hogy elaludt...


//bocs ha kicsit zavaros, esetleg segíthet az eligazodásban, ha elolvassátok az előtörimet...//

[Nina Löjten]

Két alak közeledik a Vár sötétben is impozáns tömegéhez, a kisebbik fél lépéssel lemaradva követi alkalmi vezetőjét. Halkan beszélnek, halandó talán két lépés távolságból sem tudná kivenni a szavak értelmét.
Nina mindenféle csacskaságokról, szinte emberien haszontalan dolgokról susog Madleinnek, nem is az a lényeg, hogy érdemleges információt adjon át, csak a kapcsolatteremtést szolgálja csacsogása. Ijesztően fájdalmas volt neki az a szakadék, ami oly hirtelen nyílt meg közöttük nem is olyan rég és most ezt akarta mindenáron áthidalni.
Mikor beléptek a kapun, Nina egy fokkal komolyabb hangnemben fordult társához.
-Melyik oldalon esik az árnyék? -kérdezte és mikor megkapta a választ behúzodoot a fal mellé az említett irányba, megállt egy pillanatra, majd magára vette az Árnyköpeny diszciplínáját, úgy haladt tovább immár Madlein számára is láthatatlanul.

[Madeleine Mayfair]

Madeleine magabiztosan, kecses macskaléptekkel szinte suhan Nina mellett. Arcára furcsa, megfejthetetlen érzések ültek ki... Magabiztosan, elszántan, furcsa tűzben izzó szemmel ment lefelé a herceg irodájába. Gondolatai kavarogtak, ezer meg ezer titkot rejtett az arca.
Kicsit meglepődött Nina hirtelen "eltűnésén", de egy percnyi gondolkodás után megértette a vámpír szánkékait, és egy enyhe szánakozó félmosollyal annyiban hagyta a dolgot, és sötét gondolatai újra máshol jártak.

[Madeleine Mayfair]

Aztán végül mielőtt leérnének meggondolja magát, Ninát magával húzva gyorsan motyog neki valamit, majd elindul visszafelé fel a lépcsőn, ki a várból.
A két kísértet újra eltűnt az éjszakában.